Múfordítás

2014.05.23. 22:52

Milyen fura, az elírásokat szerintem észre szoktam venni, de a szöveg minősége sokszor nem hat rám. Találtam egy jó passzust egy regényben, most elolvastam a moly.hu-n mások véleményét, és szidták a fordítást. Begépeltem az idézetet, és hát tényleg eléggé fura. A magyarság meg-megakad néha benne.

Fényevők

2014.03.24. 19:23

Még régen vettem egy csomó mécsestartót az IKEÁban, mindig volt mellettük ilyen eloltószerszám, azt sose vettem. Kis kúp, amivel letakarom a lángot, elfogy az oxigén, elalszik.

Ehelyett elfújom, vagy ellegyezem a lángot. A legyezés viszont gyors kézmozdulat, és hát nem figyeltem:

kifröccsent viasz—

Filmnapló - elmaradások

2014.02.26. 19:36

A fene, nem írtam a filmekről, amiket láttam, na akkor most csak röviden:

A lélek sötétsége

2014.02.23. 11:38

Nem is tudom már, de mégis tudom hogy hol olvastam azt, hogy régen, még az elektromosság előtti időkben az éjszaka sötétje teljes volt. A lélek sötétje és a külső sötétség között nem volt különbség, azaz ugyanazok voltak. Ha tetszik, mindaz megjelent ténylegesen, amit a nappal fénye visszaszorított.

Nem mondom, szép gondolat, de azért világítani régen is lehetett, gyertya, olajlámpa volt akkor is. Persze lehet, hogy nagyobb macera volt velük, mint egy villanykapcsolóval, vagy spórolni kellett velük, de mégis kicsit félresiklik a gondolat.

Filmnapló - A nagy szépség

2014.01.14. 12:24

Talán telespoilerezem a tovább után, talán nem. Az is lehet, hogy ki se rakom, mert nem jutok semmire. Ha ezt látod, akkor...

bigbeauty_lr.jpg

Filmnapló - Cashback

2013.11.23. 23:16

Mit kell tudni róla? Az egyik producer Ben Stiller? (Emlékezetből nyomom, ezért nem is biztos.) A főszereplő srác tanította Harry Pottert kviddicsre az első részben. Van egy csomó meztelen nő a filmben, de max. a cici látszik. Nem, szerintem Ben Stiller a Submarine-t produkálta. És tényleg, na majd arról is írok. Ja meg ebben is játszik színésznőszerelmem, Emilia Fox (a következő képen nem ő van).

Cashback_front.jpg

Filmnapló - Kyss mig

2013.11.01. 18:29

Lehetne az is a poszt címe (meg majd a következőé), hogy Színésznőszerelmeim. Az első ilyen még Sophie Marceau volt jó régen, de nem a Házibuli miatt, szerintem azt nem is láttam. Így felnőtt fejjel már csak meglátok valakit egy filmben, és aztán megnézem valami másban is, és megpróbálok rájönni, hogy miért is tetszik.

Nem kell hozzá nagy svédtudás, hogy megértsük a film címét. Először egy svéd minisorozatban láttam meg Ruth Vega Fernandezt, az Annika Bengztonban, volt benne egy rész, ahol Annika leruccant Spanyolországba nyomozni, és idegenvezetőül ajánlották neki a svéd férfihoz hozzáment, majd elvált spanyol nőcit. Na ez volt ő. Megjegyeztem magamnak, megszereztem a Kyss mig-et, aztán telt az idő. Biztos elhomályosította a Bengztont játszó Malin Crépin, főleg azzal, hogy mutogatta a melleit. :) Na de milyen leszbifilm lenne a Kyss mig, ha nem láthantnánk Ruth melleit is?

b640x600.jpg

Nos, mit is lehet elmondani erről az állítólag első svéd leszbifilmről azon kívül, hogy olyan, mint a többi könnyed romantikus-próbálkozós szerelmesfilm?

Filmnapló - Gran Torino

2013.10.29. 20:59

Azt írja valaki az imdb-n véleményként, hogy nem tipikus hollywoodi film. (Megnéztem, de most nem találom ezt a véleményt, lehet, hogy csak én képzeltem.) Jó, hát annyiban nem, hogy max. egy szupersztár szerepel benne, nincs feszült akció mnden percben, és nem fiatal életerős fiatalok a főszereplők. Bár Clintet kivéve azért de.

Szerintem viszont egy kliségyűjtemény, végleteikben ábrázolt jellemek, kiszámítható feljődéssel, és mindez elég messze a valóságtól. Azért jó film, a tévében nem szoktak ilyet adni, max. valami éjjeli sávban. Főműsoridőben muszáj rossz filmet adni.

Filmnapló - Persona

2013.10.26. 21:36

Olyan volt az a nap, mintha minden összeesküdött volna. Már megvolt, hogy Ingmar Bergman Personáját nézem meg, mikor egy Vekerdy Tamás interjú kommentjeiben is előjött Bergman neve.

Ott idézték, és ez a részlet jellemzi a filmet legjobban:

Azt hiszem, én vészeltem át az egészet a legjobban azzal, hogy megtanultam hazudni. Olyan külsőt öltöttem magamra, melynek vajmi kevés köze volt az igazi énemhez. Mivel nem tudtam, hogyan kell egymástól távol tartani a művi és a valódi énemet, a káros következmények még felnőttkoromban és alkotó munkámban is éreztették hatásukat. Néha azzal vigasztaltam magam, hogy aki hazugságban él, szereti az igazságot.

Filmnapló - Amélie

2013.10.21. 00:19

Amélie csodálatos élete. Vagy mesés sorsa. Hú, én hányszor láttam ezt moziban! És még csak nem is csajjal, egyedül voltam ilyen romantikus hangulatban. Kb. a szerelmes tinédzser kategória lehettem akkoriban, de hogy kibe voltam belezúgva, azt már nem tudom. Persze reménytelenül, ezért fogott meg, hogy mit küszködnek ezek a szép emberek is a vásznon.

Filmnapló - Egy gyilkosság anatómiája

2013.10.21. 00:01

Elkezdtem filmeket nézni, mert könnyebb ezzel elütni az időt a vonaton, mint könyvet cipelni. Ha lesz e-könyvolvasóm, akkor ez is változhat. :)

Jobb híján az IMDB top 250-ből szemezgettem, ott is inkább azok érdekeltek, amikre nem érkezett sok, de annál inkább nagy pontszámú szavazat. Ezek talán rétegfilmek, de jellemzőbb, hogy régi filmek. De lehet a régi is egy réteg.

Igyekszem eredeti hanggal és angol felirattal nézni ezeket, még ha angolul is beszél, mert nem értek mindent, és ez segít a fejlődésben. Az Egy gyilkosság anatómiáját is érdemes volt így nézni, mert állítólag a magyar szinkron elég rossz. Na meg magyarul nehezebb megtalálni...

Lábfétis

2013.10.07. 22:32

Shinkai Makoto már megint csinált egy animét, de újat nem mondott vele most sem. Csak negyvenpár perc, és egyáltalán nem grandiózus a története, mint az előzőnek, nem is tudom van-e neki. Inkább csak témája van.

TV-ajánló

2013.07.30. 21:06

Még régen láttam az amerikai Tetovált lány filmet, és írtam egy kis szösszenetet a szerelmi szálról...

Vélekedéseim

2013.07.19. 22:28

Mi a fene különbség van a vélemény és a vélekedés között? A szinonimaszótárban kapcsolatban állnak. Mégis, inkább tartom ezt valami belsőbb, személyesebb dolognak. Talán csak az elmélkedés szóhoz való hasonlításban. Na mindegy.

Véleményeim

2013.07.19. 21:45

Eszméletlenül fáradt vagyok. Ki van facsarva az agyam. De azért megvan a magam véleménye.

Vegyük például az eutanáziát! Vagy a nemzeti dohányboltokat!

Kirúgni

2013.06.21. 22:23

Például a hámból. Péntek van, befaltam egy csomag tortilla chipset némi sörrel. Na ez azért még nem nagy szám, persze mihez képest. :) Közben néztem a tévét, és kipihentem a hazabiciklizést. Ma harmadszor jöttem az egész úton azzal, és először gondolkodtam el, hogy mennyire lehet veszélyes az országúton ilyenkor. Segített, hogy egyszer ledudáltak, aztán szembejött egy kocsisort előző pöcs.

Sötét

2013.05.28. 22:33

Minél messzebbre mész, annál sötétebb lesz. Ez úgy hangzik, mint egy lineáris összefüggés. Illetve ahogy nézzük, ki mennyire gondol bele. A teljes mélyfeketeségnél nincs tovább. Te is csak addig juthatsz, amíg meg nem halsz.

Hipotézis

2013.05.11. 21:13

Olvastam ezt:

Napszemüveg

2013.03.16. 19:57

Rég volt itt zene, azt hiszem. Ez most pont jó lesz, ma olyan szépen sütött a nap, bele a szemembe is, de volt nálam napszemüveg.

Tévedek

2013.01.05. 20:38

Na, volt ez a karácsony, így még sose telt. De hagyjuk, soroljunk fel kötelező elemeket, amik ilyenkor történnek! Bejgli (amit hogy kell helyesen írni?), pulyka, szaloncukor, töltött káposzta. Az különösen. Hogy nézhet ki egy vegetáriánus karácsonyi menü? Én tuti ennék pizzát, sok paradicsommal, gombával, kukoricával és articsókával. Rántott camembert és hasábburgonya. Olajbogyó és fokhagyma valami szószban, tésztán, rajta sok-sok illatos sajt. Spenót. (Basszameg, van spenótom, most jut eszembe!)

Szombat este

2012.11.17. 20:48

A szombat nálam a hét kipihenésére szolgál. Bevallom, már szerdától rohadt fáradt vagyok, és hazafelé elalszok a tömegközlekedésen. Valamit ezzel kezdeni kéne, agyilag frissíteni, beállítani a gondolkodási pályákat, kikapcsolni néhány területet. Kikapcsolódni, lazítani a szálakon.

Shinkai alászáll

2012.10.07. 23:38

A napokban megnéztem egy animét. Valami ötlettől vezérelve végigfutottam Shinkai Makoto rendezéseit, és a végén találtam egy tavalyi filmet, amit még nem láttam. Ezt gyorsan bepótoltam.

hoshi_wo_ou_kodomo_01.jpg

Annyit kell tudni, hogy ő nagyon szép filmeket készít. Arra gondolok, hogy vizuálisan gyönyörű, amit a képernyőre tesz. Korábban már írtam róla, akkor a Másodpercenként 5 centiméter volt a téma, meg itt is. Talán akkor nem írtam le, de igazából a gyönyörűség vitte el a hátán a filmeket nálam, a történetek hagytak némi kívánnivalót maguk után.

Erőszakbüntetés

2012.09.12. 11:43

Na, ez megint egy emlékeztető, hogy leírjam, mit gondolok a most is kipattant családon belüli erőszak BTK-ba emeléséről, és a szánalmas nyilatkozatokról. Pedig már nem főzök zselét. Viszont pihenek.

Öröklött jogok

2012.08.30. 19:33

Akarok írni valamit a génekről, meg egy bizonyos genetikai vizsgálatról, csak mostanában lekvárfőzéssel ütöm el az időt. A szőlőszemezés rohadt unalmas, akkor jutnak eszembe ilyenek, ez a poszt jó lesz emlékeztetőnek.

(update 2012.09.30. 22:44)

Most bele is vágok, de csak röviden. Talán a Miért vagyunk hűtlenek? című cikk hozta most elő az emlékeimből a témát, ami valamikor még tavaly, egy kertlocsolás közben jutott eszembe. Biztos nem én vagyok az első, de ennek nem néztem utána. :)

Sport?

2012.08.03. 22:57

Olvastam ma egy cikket, valahogy szembejött a sok olimpiai hír között. Elsőre még nem is tetszett annyira, azt mondtam, hogy modoros, és erőltetett poén. Hát ki ír le olyat, hogy „jómagam”, noch dazu ezzel kezd? De aztán el kellett olvasnom még egyszer, mert döbbenetes gyűlölethadjárat indult ellene.

Itt a cikk: http://sportgeza.hu/2012/london/cikkek/velemeny/gyurta_es_en/

És amiket kiváltott: egy facebook jegyzet, és részben ezzel foglalkozik egy blogposzt. A lista nyilván nem teljes, de az én időm se végtelen.

Fáradtan vonszolt napok

2012.07.15. 18:29

Sorra veszem már, hogy mik is vannak velem.

Leesett a tantusz

2012.06.01. 22:12

Nemrég telepítettem egy TED alkalmazást a telefonra, hogy nézhessek előadásokat a vonaton ücsörögve. Jól be lehet lőni az utazás hosszához a kiválasztott előadás hosszát, minden szuper.

Listába szedve

2012.04.25. 21:55

Lássuk csak, mik történnek mostanában, hogy képben legyek, amikor visszaolvasom később:

süti beállítások módosítása