Bura

2010.01.06. 17:01

A baráti társaságomban tanácsot kért valaki, hogy milyen idézetet lehetne felírni egy falra. Jobban mondva, ki milyen idézetet írna a saját falára.

Elkezdtem kutatni egy idézetlelőhelyen, hol máshol, mint az Interneten. Nem találtam igazán semmi falravalót, de keresgélés közben ismerős mondatok is a szemem elé kerültek. Eszembe jutott egy régi chat-elés, aminek nincs meg a logja, pedig most visszakereshettem volna. Ha jól emlékszem, a beszélgetőpartnerem mondott egy félmondatot a bura szóval. Én pedig azonnal tudtam, mire gondol, levettem a polcról a könyvet, megkerestem azt a részt, és válaszoltam.

Jólesik, ha az ember tud ilyen szinten is kapcsolódni egy másikhoz. Egyfajta összehangolódás, mintha egy pillanatra a másik fejébe látnánk, és egyek lennének a gondolataink. Persze csak pillanatokig tart. Azt hiszem, hogy nem tudom jól leírni, ez nekem egy különleges élmény, lehet, hogy másoknak nem az, vagy egyeseknek sosincs részük ilyenben. Talán csak elfelejtették.

Ha javasolnom kéne, akkor ezt a megkurtított idézetet ajánlanám a falra írni:

„Embernek lenni pontosan annyit jelent, mint felelősnek lenni.”
(a burás szerzőtől)

De ha felírja valaki a falára, és látja mindennap a szemével, akkor megszokottá válik, lehet, hogy egy idő után már tudomást se vesz róla.

(Ez nem a rejtvényes blogom, de ez meg nem is matekfeladvány. Csak töltsd ki a kipontozott részt, ha tudod! Remélem egyszerű dolgod lesz, elég segítséget adtam.)

Én nem írok semmit a falamra, mert „................................... . Ami igazán lényeges, ............................ .”

:)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kockakolto.blog.hu/api/trackback/id/tr251647144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brúnó_ 2010.01.07. 11:33:54

Lehet, hogy ezt egy földönkívüli mondta? :)

Gabó Kocka · http://kockakolto.blog.hu 2010.01.07. 12:25:12

Nem, inkább fordítva esett meg a dolog, neki mondták.

kerikak 2010.01.11. 11:58:35

nekem a kisherceg ugrott be :)

Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

eltaláltam? :)

Gabó Kocka · http://kockakolto.blog.hu 2010.01.11. 14:03:29

@kerikak: Gratulálok! A túrórudit szereted? :)

Brúnó_ 2010.01.12. 01:33:17

@kerikak: Nekem is, de nem akartam másoktól elvenni a lehetőséget :) Ja, és béna módon felcseréltem a szereplőket. Amúgy ez a kedvenc könyvem :)

kerikak 2010.01.12. 16:26:23

@Brúnó_: most már késő bánat, a túró rudi az enyém :))
"/>
süti beállítások módosítása