A kocka költő exhibicionizmusa

Lábfétis

Shinkai Makoto már megint csinált egy animét, de újat nem mondott vele most sem. Csak negyvenpár perc, és egyáltalán nem grandiózus a története, mint az előzőnek, nem is tudom van-e neki. Inkább csak témája van.

Már megint a szomorú szerelmes és az életképtelen különc karakterek jelennek meg, persze kavarja ezeket, de ugyanazt mondja el. Tisztára mint Murakami. (Na most jól beszóltam. :)) Lehet, hogy csak én nem értem, képtelen vagyok lefejteni a gyönyörű mázat, hogy beletúrjam az ujjam a lényegi babzsákba.

Mostanában sokszor érzem, hogy valami nekem szól, régebben talán ez is talált volna. A fiú szerelmes az idősebb nőbe, ahelyett, hogy szexelne vele, cipőt készít neki. Itt mondjuk érdekes lenne megnézni, hogy a fiú fiatalos anyja mit pasizgat, vajon milyen anyja a fiainak. De csak balladai homályos utalgatásokat kapunk.

Az összeomlott nő szerelmes a fiatal fiúba, de nem rántja be az ágyába, biztos érzi, hogy nem lenne helyes, meg hát már magával ezzel az érzéssel probléma van, inkább menne vele szakemberhez. De nem, néha beszél a volt kollégájával telefonon, persze hazudik neki. Ennyit tudunk, pedig érdekes lenne legalább a fiú anyjával a párhuzamost berajzolni.

Szóval szerintem a legjobb esetben el lehet kezdeni szabad értelmezést keresni, miután legalább 720p-ben megnéztük ezt a szépséget, de engem csak eddig érdekelt, megírtam a posztot, mint szegény Shinkai magyarországi szószólója, de befejeztem.