üres időkben kirakhatnád mások verseit :)

tessék kezdetnek egy Burns vers :)

A JÓ SÖR, Ó

A jó sör, ó, jön is, megy is.
Sebaj, ha rongyom rámegy is.
Culám, cipőm is eladó -
A jó sör, ó, a búra jó.

Hat ökröm volt, de kitűnő,
ami a fő: ugartörő!
Elolvad áruk, mint a hó -
A jó sör, ó, a búra jó.

Nyakam töröm, csak jöjj söröm
a konyhatündért gyömködöm,
s jöhet a szégyenpad s bitó -
A jó sör, ó, a búra jó.

A jó sör, ó, jön is, megy is.
Sebaj, ha rongyom rámegy is.
Culám, cipőm is eladó -
A jó sör, ó, a búra jó.

@kerikak: Ó, ez jó! :)
Mások verseit máshová szoktam kirakni.
Az a baj, hogy nem is nagyon olvasom őket.

Hm. Nem is tudom. Nekem nincs blogom. De ha lenne, olyasmiről írnék, amit könnyebb feldolgozni az írással, mint a puszta gondolkodással. Kiírnám magamból a stresszt. Csak ez senkit nem érdekelne... szóval, ha lenne egy blogom, az bizony titkos blog lenne, és senki nem olvashatná el soha. :)
De ez más kategória. Ide azért jár vissza az az 5-6 állandó olvasó (vajon benne vagyok-e), hogy lássa, van-e végre új költemény. Aztán ha van, akkor az jó. :)
Most ittam horvát sört. Nem is volt keserű. :)

@csipesz.: Egy blog csak egy blog. Ha nem akarnám, hogy bárki olvassa, akkor papírra írnám és elraknám a komód második fiókjába egy vastag kartonmappába. De ha már az internetre rakom, akkor kíváncsi vagyok az emberek reakciójára.
Mindegy is, most ebbe nem megyek bele.
Jó, hogy így is lehet látni ezt a blogot, ahogy te, állandó olvasóm írod. :) Az 5-6-ot hasraütésre, meg a statisztikákra alapozva írtam, majd egyszer utánaszámolok. De ez sem fontos.

Amin most gondolkodok, az az, hogy miben más az írással feldolgozás, mint a gondolkodással. Ahogy a posztban is írtam, valamit pótolok a blogokkal. Illetve a könnyebb utat választom. Könnyebb kiadni itt a lírai énemet. Máshol kedves matekpéldákkal villogtathatom a tudásom :), megint máshol elfilozofálgathatok magamban, mert nagyon senkit sem érdekel. IRL meg én vagyok a csendes, folyton álmos figura.
Jó kis pszichopata profil. :)

Nekem dán söröm van, nem ittam meg. :)

Milyen diskurzusra vágysz? :)
Nem elég, hogy van pár olyan ember, akit nem csak, h te érdekelsz, hanem még az írásaidhoz is hozzá tudnak szólni? Nem csodás ez? Nem villanyoz fel? :)
Ha úgyis írsz, ide kirakhatod és megtalálja azt, akit érint :)

@Elanor_: Igazad van.
Például ilyen diskurzusra vágyom. Látom már hibáztam, mikor azt mondtam, hogy ne ide írd le a gondolataidat a Pótolhatatlanhoz. Aztán Zsitke is eltűnt gondolkodni rajta azóta is. Arra meg már nem emlékszem, hogy a salátás, szalámis szendvicses borozásban beszéltünk-e róla. Persze, úgyis tudom. Néha egyszerű, de néha pedig olyan nehéz kitalálni mások gondolatait. :)

Furcsa ez, hogy érdekelhetek embereket. A mélyen gyökerező kishitűségem, a mindennapi negatív tapasztalatok mást sugallnak. Ez persze lehet negatív bias is, hogy csak a rosszat veszem észre, mint ahogy pl. csak a nekem tetsző lányokat szoktam észrevenni. :)

A hiánypótlásról írtam az előző kommentemben. Mit is pótolok ezzel a bloggal? A való életben nem tudom, nem merem hallatni a hangom. Itt kifejthetem minden további nélkül a gondolataimat, van rá időm, nem vágnak a szavamba, meghallják, van türelmük kivárni a lassú felfogásom.

Abbahagyom most. Olyan furcsa érzésem van. Az álmosság, az éhség és a csodálkozás keveréke. A tetején vékony fejfájás-réteggel. Ha a behajlított mutatóujjammal megkopogtatom a kérget megszűnik az egyidejűség furcsa harmóniája, a felületen a hullámok, mint egy Dunába hajított rossz televíziókészülék által keltett, szabálytalan, habos fodrok kezdenek sodródni, és gyengülni a távolsággal.
Mint amikor egy ismerős kiabál messziről, és én fel sem ismerem őt, és meg sem hallom.
Mint amikor az iskola lépcsőjén állva, készülve elmondani a lánynak, amit, egyszercsak kilépek a testemből, és megfigyelem magam. De akkor mégis ki irányít? Ki formálja a szavakat? Ki ad értelmet a mondatoknak? Ki mozgatja a hangképzőrendszerem elemeit?
Ha egyszer elkapom, megölöm. Szerintem ő is erre vár, feni a kését.

@Kocka Költő: Hinnye, gyorsan a gyógyszer után gurulok. :)

Én, ha idejövök, nem csak hirtelen nem szoktam tudni, mit írjak, hanem egyáltalán nem. Nagyon nehéz egy versre reflektálni, főleg akkor, ha az írójának reflektálsz.

Ennek ellenére örülök, hogy van ez a blog :)

@Kocka Költő: fura hogy ilyen kishitű vagy, igazán nem értem miért, csinos vagy, okos, kedves, tessék magabiztosabbnak lenni!! :)

S van, aki olvas..de nem biztos hogy tudja mit is mondjon, gondoljon...
Azt azért irigylem, hogy tudod,mit is érzel, figyelni tudsz így magadra. Nekem nem megy, lehet hogy hiányoznak hozzá az évek?

(megjegyzem, ezt azért jobban értem mint a rejtvényest :) )

Köszönöm nektek!

@milena: Nem is tudom. Én úgy gondolom, hogy a versek érzelmeket keltenek az emberben, azokat le lehet írni. De
@KIRA : abban lehet valami, hogy nehéz megfogalmazni. Én is azért írok képekben, hasonlatokban, metaforákban, szimbólumokkal, mert nehéz kifejezni.
Milyen évek hiányoznak neked? És ha a lányodat figyeled, őt is nehéz megértened, vagy az megy?
A rejtvényesen meg kitalálom a "kezdőknek" rovatot. :)

@kerikak: Oké! :)

Kocka Költő 2009.05.25. 23:12:41 az utolsó blokk fenséges volt. líra az epikában. csak így - a végtelenbe és - tovább! :)

@Elanor_: Köszönöm. Talán a televíziókészülék nem illett oda, de úgymond kötelező motívum volt. :)

Furcsa gondolataim vannak néha. Fáradtan, álom és ébrenlét határán táncolva, a szabad asszociációk egy láncra fűzve sodródnak végig a fejemben. Beszűkül a tudat, egy kis zöld gombostűfejbe, és elveszik a hozzá képest hatalmassá duzzadt, tehetetlen világban. Olyankor nincs értelme semminek. Nem érzek érzelmet, fájdalmat, csak közömbösen tolakodnak az arcomba az elmém világítótornya által kijelölt dolgok. Tudom, hogy akkor is ott áll valaki a lámpánál, és irányítja a fénysugarat, próbál nekem mutatni valamit. Ugyanazt teszi, amit én. Ha már bennragadt az elmémben, legalább próbálja magát felfedni, megmutatni ki ő. Szörnyű, hogy mennyire nem ismerem, pedig akár országos jócimborák is lehetnénk.
Mindegy, itt vagyunk, ki-ki a maga tágas börtönében, és nagynéha összekapcsolódunk. Mikor egykedvűen baktatok a porban hazafelé, és semmi mást nem veszek észre a világból, csak a többnapos esőtől nedves homokot a lábam alatt, és az útszélen itt-ott nyíló napvirágokat. A tűzvörös-sárga szirmaikkal pompáznak a gondozatlan réten, és én eddig észre se vettem. Kellett egy lökés, hogy meglássam az elsőt, és onnantól kezdve már ráállt a szemem. Az ember bámulatos mintafelismerő képességgel rendelkezik, mégis ez a neuron-áramkör már elő volt készítve bennem, nem kellett kialakulnia. Szeretem az ilyen tanuló rendszereket, legyenek akár mesterségesek is. Sőt, azokat jobban szeretem, mert én hozhatom őket létre, és mindig csodálkozva nézem az eredményt, ami egy csöppet misztikus. Pedig tudom a matematikáját, tudom a korlátait, az alkalmazhatóságát.
De eltértem. Észrevenni valamit először. Meglátni valami új dolgot, amire még nem volt példa. Aztán rájönni, hogy tele van vele a világ, csak valamit át kell huzalozni. Megjavítani az áramkört. Megsteppelni a zoknit, kicserélni a fékbowdent, meghúrozni a teniszütőt. Mert az a kibaszott húr elszakad néha. Az a kurva kötél az öngyilkosok nyakán bezzeg nem. Azok vigyáznak rá, hogy jó erős legyen. A gerendára is vigyáznak, vagy a faágra. Hihetetlen mérnöki precizitással képesek felmérni a lehetőségeket, a méreteket, a teherbírást.

@Kocka Költő: Ezekből az agymenésekből adok ki könyvet. A pszichiátrián vennék, mint a cukrot esettanulmánynak. :D

@Kocka Költő: Meg persze arra is kíváncsi vagyok, valaki vette-e a Varadtschagott, és elolvasta, netán még vállalható és leírható érzelmei lettek tőle.
De inkább kiszerkesztem egy posztba, majd meglátjuk, ott mekkora sikere lesz. :)