Vélekedéseim

Mi a fene különbség van a vélemény és a vélekedés között? A szinonimaszótárban kapcsolatban állnak. Mégis, inkább tartom ezt valami belsőbb, személyesebb dolognak. Talán csak az elmélkedés szóhoz való hasonlításban. Na mindegy.

Ja, csak egy van, azt hiszem. Mostanában nehezen alszom el, biztos a melegtől is, de egy csomó új dolgot nyomnak a fejembe a munkahelyen, az lefáraszt, de úgy, hogy csak az ágyon kívül ájulok el majdnem. Erre még magammal kapcsolatban is felismerésekre jutok, szóval dolgozik a tudattalanom is, és néha feljön az eredménnyel.

A blog kereteit az életem ezen történetei már meghaladnák, ezért inkább azt mondom el, hogy valamiért azt vágtam rá egy beszélgetés során valamire, hogy palindrom. Adna bele fele banda. Arról volt szó, hogy az önbeteljesítő jóslatok úgy épülnek fel, hogy valaki jósol, a dolog megtörténik, és utána nyugtázza, hogy bejött a jóslat. De valljuk be, sokkal inkább az van, hogy valaki nem jósol, de utólag azt mondja, hogy ő ezt előre megmondta. Tehát visszahelyezi az időben a jelen hazugságát. Megfordítva az időt, vagyis a múltból szemlélve, a jelen nem létező igazsága lesz a jövő hazugsága.

A jobb agyféltekés rajzolásról hallva el tudom képzelni, hogy ez megzavarhatja az embert, és hiheti úgy, hogy ő előre látott valamit. Mert az egyik agyféltekének nem számít igazán az időbeli és az oksági sorrend.

A Twin Peaks sorozatban többször is előfordul, hogy álmokban, látomásokban a szereplők egyik része visszafelé beszél, de visszafelé is játsszák le, így valamennyire érthetőek. A velük beszélgető másik szereplők pedig előrefelé beszélnek, szóval őket normálisan hallani. (Magyarul szerintem jobban hangzott ez, mint eredetiben.) Az egyik ilyen jelenetben azt mondja a visszafelé visszafelé beszélő törpe, hogy: Jaj, Bob, jaj! Angolul így mondja: Wow, Bob, wow!

Ezek ugye palindromok. Elgondolkodtam azon, hogy vajon itt fordul-e meg a sorozat, és elindul visszafelé. Talán lehetett ez a koncepció, de nem valósult meg. Sokak élete megváltozott gyökeresen, az első szezon vége felé, ami a 7-8. rész, és akkor van még utána vagy húsz.

Egy nagy stressz, tragédia visszafordíthatja az embert, azokba az időkbe, amikor még volt valamilyen megoldása az ilyen dolgokra, vagy mások megoldották helyette. Tipikusan az elmenekülés, az apátia, tagadás, stb. jönnek ilyenkor elő, ahogy gyerekkorban megküzdöttünk a lehetetlennel.

Amiben talán mégis működik a koncepció a Twin Peaks-ben... Inkább nem, nézzük úgy, hogy ez egy jelenség szép ábrázolása, és a palindrómok csak szép költői képek hozzá: a szereplőket elég szélsőséges személyiségekként ismerjük meg. De nem csaponganak, hanem stabilan nagyon jók, becsületesek, vagy éppen agyafúrtak, esetleg zárkózottak, esetlenek, stb. A történet folyamán azonban sokan átesnek a ló másik oldalára. Szerintem van egy olyan mondandója az egésznek, hogy az integrálatlan személyiség veszélyeket rejt magában. Vannak ilyen mondások, hogy nincsen rózsa tövis nélkül, nyugtával dicsérd a napot, stb... Megvan mindenkiben minden skálán minden véglet valamilyen mértékben. Nem lehetek jó gonoszság nélkül, Meg akarom mutatni magam, de inkább elbújnék a világ elől. Ha ezt letagadjuk, jön Bob, és jaj lesz. Egyszercsak felborul a világ.

A baglyok nem azok, aminek látszanak.