A kocka költő exhibicionizmusa

Múfordítás

Milyen fura, az elírásokat szerintem észre szoktam venni, de a szöveg minősége sokszor nem hat rám. Találtam egy jó passzust egy regényben, most elolvastam a moly.hu-n mások véleményét, és szidták a fordítást. Begépeltem az idézetet, és hát tényleg eléggé fura. A magyarság meg-megakad néha benne.

„Az elmúlt idő hegyes, hosszú tűvé lett, és átszúrta a szívét. Hangtalan, ezüstszín fájdalom kereste föl, és fagyos jégoszloppá változtatta a gerincét. És az a fájdalom mindvégig változatlan erővel ott maradt. Cukuru visszatartotta lélegzetét, szorosan lehunyta szemét, és türelemmel viselte a fájdalmat. Alfred Brendel egyre folytatta kifogástalan előadását. Az Első év: Svájc után felhangzott a Második év: Itália.

Cukuru akkor lett végre képes mindennek az elfogadására. Lelke legmélyén Tazaki Cukuru megértette. Az emberi szívet egy másik emberi szívvel nem csak harmónia köti össze. Sőt, éppen hogy seb és seb hozza létre a mély kötődéseket. Fájdalom és fájdalom által, törékenység és törékenység által születnek a kapcsolódások. Nincs csendesség, melyben nem rejlik fájdalmas sikoly, nincs feloldozás, melyben nem ömlik a földre vér, nincs elfogadás, melyhez nem kínzó veszteségeken át vezet az út. Ez rejlik a valódi harmónia mélyén.”

Na jó, nem tudom. Harmadik-negyedik olvasásra már megint jó. Az első bekezdésben telik az idő, történnek egymás után a dolgok, ez kontrasztba állítja az aha-élményt, aminek az érzelmi aspektusát próbálja szerintem leírni. Az érzelem pedig időtlen. A második bekezdés az élmény értelmezése, Ilyen elsőre egy aha-élmény, egyszercsak bejön a képbe valami, és pikk-pakk teljesen kitölti. Ami addig volt, az már nincs. Mindent vagy semmit. Ez a drasztikusság az erős érzelemből fakad, talán ez segíti az embert (úgy általában) a dolgokon továbblépni. Hirtelen átlendül valami másik pontba a térképen, és onnan már egy másik hegyet kell megmásznia, a korábbit meg hagyhatja a francba. Megrázó.