Világítótorony

A blogolásomról filozofáló posztomba írtam két kommentet, amiben az asszociációmat szabadjára engedtem. Álljon itt az egyik, lássuk!

Furcsa gondolataim vannak néha. Fáradtan, álom és ébrenlét határán táncolva, a szabad asszociációk egy láncra fűzve sodródnak végig a fejemben. Beszűkül a tudat, egy kis zöld gombostűfejbe, és elveszik a hozzá képest hatalmassá duzzadt, tehetetlen világban. Olyankor nincs értelme semminek. Nem érzek érzelmet, fájdalmat, csak közömbösen tolakodnak az arcomba az elmém világítótornya által kijelölt dolgok. Tudom, hogy akkor is ott áll valaki a lámpánál, és irányítja a fénysugarat, próbál nekem mutatni valamit. Ugyanazt teszi, amit én. Ha már bennragadt az elmémben, legalább próbálja magát felfedni, megmutatni ki ő. Szörnyű, hogy mennyire nem ismerem, pedig akár országos jócimborák is lehetnénk.

Mindegy, itt vagyunk, ki-ki a maga tágas börtönében, és nagynéha összekapcsolódunk. Mikor egykedvűen baktatok a porban hazafelé, és semmi mást nem veszek észre a világból, csak a többnapos esőtől nedves homokot a lábam alatt, és az útszélen itt-ott nyíló napvirágokat. A tűzvörös-sárga szirmaikkal pompáznak a gondozatlan réten, és én eddig észre se vettem. Kellett egy lökés, hogy meglássam az elsőt, és onnantól kezdve már ráállt a szemem. Az ember bámulatos mintafelismerő képességgel rendelkezik, mégis ez a neuron-áramkör már elő volt készítve bennem, nem kellett kialakulnia. Szeretem az ilyen tanuló rendszereket, legyenek akár mesterségesek is. Sőt, azokat jobban szeretem, mert én hozhatom őket létre, és mindig csodálkozva nézem az eredményt, ami egy csöppet misztikus. Pedig tudom a matematikáját, tudom a korlátait, az alkalmazhatóságát.

De eltértem. Észrevenni valamit először. Meglátni valami új dolgot, amire még nem volt példa. Aztán rájönni, hogy tele van vele a világ, csak valamit át kell huzalozni. Megjavítani az áramkört. Megsteppelni a zoknit, kicserélni a fékbowdent, meghúrozni a teniszütőt. Mert az a kibaszott húr elszakad néha. Az a kurva kötél az öngyilkosok nyakán bezzeg nem. Azok vigyáznak rá, hogy jó erős legyen. A gerendára is vigyáznak, vagy a faágra. Hihetetlen mérnöki precizitással képesek felmérni a lehetőségeket, a méreteket, a teherbírást.