Csók

Már megint egy tizennyolcas karikás, igaz, nem annyira, mint az előző. A csók világnapja volt ma. :)

Az előző napi eső megmaradt nyomait szorgosan eltüntető szeszélyes tavasz aranysárga napsugarai szúrtak a szemembe, ahogy vártam a villamost. Jött is, és én felültem rá, a kerekek fölé, az éjszakába nyúló esti szórakozás miatt magammal cipelt hideg elleni ruháktól nehéz táskám az ablakba raktam. Meglepően kevesen voltak ezen a péntek délelőttön.

Ahogy haladtunk, kitekintettem a megszokott körúti tájra, figyeltem az embereket, magamban dúdolgattam. Nem gondoltam semmire, az üres fejemben álomállapotszerűen tüzeltek a neuroncsoportok, és keresték a választ a káosz fel nem tett kérdésére.

Kizökkentett, mikor leült velem szemben egy lány. Jobban mondva bezökkentett, mert addig nem voltam semmilyen vágányon. Bezzeg egy kicsit később egy egész konkréton, de ne szaladjunk előre! :)

Ahogy rápillantottam, hogy szokásomhoz híven másfél másodperc alatt felállítsam róla a külső értékítéletet, a kaotikusan tüzelő neuroncsoportjaim hirtelen rendbe vágták magukat, és elkezdtek kórusban sikítani. Szerencsére ebből csak ennyi hallatszott ki:

– Szia Dia!

A lány megdermedt a táskával való matatásban, felnézett rám. Az arcán tükröződött a benne is lejátszódó agyi kémia.

– Szia ....! – szólt ő is, látszott, hogy nem kellett pinball, félkarú rabló és strip póker gépekkel játszania magában a válaszhoz.

Közbevetőleg megmagyaráznám a helyzetet. Dia egy lány, akivel egy évvel ezelőtt együtt voltam két hónapot. Mindkettőnk részéről inkább a szenvedély határozta meg a kapcsolatunkat, és nagyon jól éreztük magunkat kettesben, aztán nekem jött egy másik lány, aki megmozgatta az érzelmeimet is, úgyhogy befejeztük a románcunkat. Azóta nem beszélgettünk, nem is láttam sehol.

A viszontlátás örömére felvettük egymás fonalát, beszélgettünk, ki hogy van, mit csinál, mi történt vele, és persze azt is, hogy mi van az ellenkező nemekkel. Megállapítottuk, hogy egyikünk sem volt túl szerencsés ilyen téren, kisebb-nagyobb pofáraesésekkel volt tarkítva az elmúlt egy évünk. Egy hirtelen beállt kis csönd után így szólaltam meg:

– Tudod, te csókoltál eddig a legjobban.
– Igen? – mosolyodott el – Te is egész jó voltál... ahogy emlékszem... – kuncogott.

Csak mosolyogtunk egymásra, és nem tudtunk kikeveredni a másik tekintetéből. Kíváncsiságomnak adtam hangot:

– Vajon fejlődtünk azóta?
– Hmm... – gondolkodott el Dia – nem is tudom... – halkabbra vette a hangját, közelebb hajoltam, hogy halljam.
– Talán... – ő is közelebb hajolt – ... ki kéne próbálni.

A huncut mosoly a szemében, a hajának illata emlékeket hozott fel bennem. Ösztönösen simítottam végig az arcát, igazítottam be hosszú barna haját a füle mögé, és húztam lassan közelebb az arcomhoz.

Egy pillanattal előbb hunytuk le a szemünket, mint ahogy a résnyire nyitott ajkaink összeértek. Meleg volt, száraz, de a csiklandozó lehellete párás. Ő is megfogta a fejemet, a tarkómat és a nyakamat kezdte masszírozni. Kemény ajkaink lassan felpuhultak és benedvesedtek, és már a nyitott szánkat tapasztottuk egymáséira, mikor elszakadtam tőle. Kinyitottam a szemem és még láttam, ahogy a pici száját éppen becsukja, aztán ő is kinyitotta a szemét.

– Ebből közszeméremsértés lesz. – suttogtam.
– Keressünk egy eldugott helyet a villamoson!
– Jó! – helyeseltem.

Összeszedtem a táskámat, megfogtam Dia kezét, és elindultunk a Combino vége felé. Átverekedtük magunkat néhány emberen, és szerencsére üresen találtuk azt a zugot a villamos végében, amelyik oldalon nem nyílik az ajtó. Illetve majd a megállóm előtt igen, de akkor majd észrevesszük. :)

Diát befordítottam a szűk helyre, és azonnal egymásnak estünk. Szorosan átöleltük a másikat, faltuk egymás száját. Mohón eggyé akartunk olvadni, a nyelvünkkel hadakoztunk az uralomért az összetapasztott szánkban.

Szerettem először én felülre kerekedni, nyelvemmel végigpásztázni az ínyén, a fogain, finoman megharapdálni és beszívni az ajkait. Aztán hagytam, hogy ő tegye velem ugyanezt, látszólag megpróbáltam ellenállni, de aztán megadóan magamba engedtem, és hagytam magam felfalni. Majd megint felülkerekedtem, és így játszottuk izgató hatalmi harcunkat

Aztán mint ahogyan a lépcsőn sétál le az ember, úgy csillapodtunk fokozatosan mi is. Engedtünk a szorításon, a kezünk lejjebb csúszott a másik hátán, lassan le az oldalunkon, végül megpihent a másik kezében. Az összesimuló testünk picit eltávolodott. Közben a csók lágyabbá vált, felváltva nyalogattuk egymás ajkait, egymás szájzugát csiklandoztuk a nyelvünkkel.

Majd ezt is abbahagytuk, csak apró csókokat adtunk egymás szájára. Az orrommal végigsimítottam az arcát egészen a füléig, majd onnan le a nyakán át a válláig, és a vállgödrébe adtam egy csókot. Ő is a vállamra hajtotta a fejét, és így álltunk egy darabig.

Egészen addig, míg ki nem nyílt mellettünk a villamos ajtaja. Összébb húzódtunk, hogy elférjenek mellettünk, átkaroltam Diát, éreztem, ahogy a mellei az enyémnek nyomódnak. Lecsúsztattam a kezem a hátán, és rátettem a fenekére. Eszembe jutott, milyen volt Dia formás, finom bőrű fenekéről lehámozni a ruhákat, hogy aztán mindenféle módon kényeztethessem...

A gondolataimat megszakította a villamos elindulása, melynek következtében, és a hiányos támaszkodás miatt rádőltem Diára. Ő közben szintén megfogta a fenekemet, és csípőjét előrenyomva húzott magába. Az ölének nyomódott valami kemény dolog, és ezt egy jóleső sóhajjal nyugtázta.

– Ööö... nekem a következőnél le kell szállnom... megyek dolgozni. – kerestem a szavakat.
– Ühüm. Jó... Igazából nekem már le kellett volna szállnom. De semmi baj...

A maradék úton némán néztünk egymás szemébe. Megérkeztünk és leszálltunk.

– Akkor hát... – szólalt meg Dia.
– Akkor...