Tillfällig Solsken
2010.01.25. 00:05Tudom, a zene címe nem ezt mondja.
Sol de vez en cuando. Satunnainen auringonpaiste. Občasné sluníčko. Achlysurol heulwen. Alkalmi napsütés.
Ma éjjel bandukoltam egyedül hazafelé, és láttam a Nap fényét. Jó, ha néha így sötétben is mutatja az utat.
月の光に 導かれ
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://kockakolto.blog.hu/api/trackback/id/tr211699534
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gabó Kocka · http://kockakolto.blog.hu 2013.02.17. 23:23:04
Tudom már, mit rontok el.
Túl sok érzelem önt el, pl. ma megnéztem egy filmet, ami hatással volt rám. Erre ettől megrészegülve még adok magamnak egyet, aminek biztos hatása van. Aztán emiatt már nem is tudok aludni, és hát micsoda jó ötlet ilyenkor visszaolvasni a blogomat, ugye?
Amennyire emlékszem, a poszt dátuma is egy ambivalens érzelmekkel terhelt nap volt. De az még az én életem volt, nem másoké a képernyőről. De végülis eljutottam magamhoz, most erről írok, és a kör bezárul.
Szomorú, mennyire vak voltam, és hogy még mindig küzdök néhány gonddal a múltból.
De már az is rohadt nagy fejlődés, hogy ezt látom, és nem ez az egyetlen, amiben jobb vagyok.
A fene, ez már megint a megbánás. Bánom, hogy nem a mai fejemmel éltem régen? De hát ez hülyeség!
Pfüü. (Vagy hogy mondják magyarul, hogy "phew!"? Most már mehetek aludni.
Túl sok érzelem önt el, pl. ma megnéztem egy filmet, ami hatással volt rám. Erre ettől megrészegülve még adok magamnak egyet, aminek biztos hatása van. Aztán emiatt már nem is tudok aludni, és hát micsoda jó ötlet ilyenkor visszaolvasni a blogomat, ugye?
Amennyire emlékszem, a poszt dátuma is egy ambivalens érzelmekkel terhelt nap volt. De az még az én életem volt, nem másoké a képernyőről. De végülis eljutottam magamhoz, most erről írok, és a kör bezárul.
Szomorú, mennyire vak voltam, és hogy még mindig küzdök néhány gonddal a múltból.
De már az is rohadt nagy fejlődés, hogy ezt látom, és nem ez az egyetlen, amiben jobb vagyok.
A fene, ez már megint a megbánás. Bánom, hogy nem a mai fejemmel éltem régen? De hát ez hülyeség!
Pfüü. (Vagy hogy mondják magyarul, hogy "phew!"? Most már mehetek aludni.
"/>
